Itt állok egy kibaszottul tömött stadionban, természetesen az első sorban Lucy-vel együtt, és karba font kézzel várom, hogy történjen már végre valami. Kurvára kefélni akarok már egyet. Mindjárt elkapok itt valami srácot körülöttem… Van itt pár igazán finom falat.
- Mikor lesz már valami? - fordultam Lucy felé érdeklődve.
- Már csak néhány perc… - csacsogta izgatottan.
- Mit is mondtál, kik ezek? – ráncoltam a homlokom, és a pillantásomat az üres színpad felé emeltem – Vakcina?
- Pla-ce-bo! – betűzte röhögve.
- Nekem mindegy! – vontam meg újból a vállam, és már én is röhögtem.
Placebo vagy vakcina most nem tök mindegy? Orvosi cucc mindkettő. Kit érdekel? Én az énekesre vagyok már nagyon kíváncsi.
- Jahj bazdmeg… - sóhajtottam már kissé idegesen, amikor még percek múlva sem történt semmi.
Ezt gyűlölöm az összes együttesben. Nem lennének képesek percre pontosan kivonszolni a seggüket a színpadra. Röhej. És még fizetnem is kéne értük mi? Jó vicc!
- Nyugi már! – bökött oldalba Luc, mert látta rajtam, hogy nagyon fortyogok már magamban – Garantálom, hogy odáig leszel a srácért. Imádni fogod! – vigyorgott magabiztosan.
- Ezt miből veszed? – hunyorogtam.
- Neked való, hidd el. – kacsintott Lucy, mire hírtelen felgyúltak a fények, a körülöttünk lévők tombolni kezdtek, én pedig érdeklődve pillantottam fel a színpadra.
A bandatagok elfoglalták a helyüket, én pedig szájhúzva Lucy-hez fordultam:
- Luc… Én nem dugok nőket mostanában, nem zavar? – morogtam számon kérően, mert a mikrofonhoz egy sötét, félhosszú hajú, testhez simuló egyrészes ruhát fekete harisnyával viselő csaj lépett.
- Hülye! Ez egy pasi! – vihogott Lucy.
- Biztos? – pillantottam újra a nőnek vélt emberre, aki épp valamit a mikrofonnal babrál.
- Esküszöm! – vigyorgott Luc.
- Innem nagyon nem annak néz ki… - hunyorogtam hitetlenkedve, hátha Lucy csak meg akar szivatni.
Hamarosan valóban kezdett feltűnni, hogy a karakteres arca miatt akkor bizony elég érdekes nő lenne az illető…
- Jó, mert ki van sminkelve! De nézd már meg, hogy nincs melle! – magyarázta Luc.
Eddig a smink fel sem tűnt! Vagyis mivel eddig azt gondoltam, hogy nő, nem volt zavaró.
De most, hogy így jobban megnézem, tényleg nincs melle…
- Neked sincs jobb… - feleltem Lucy-nak gúnyolódva.
- Kapd már be! – lökött meg mérgesen.
Miközben Lucy-n röhögtem, kezdtem beletörődni, hogy a tőlem néhány méterre álló emberi lény valóban hímnemű.
Ez így jelentősen változtat a dolgon.
Volt már dolgom transzvesztitával (vagy mi ez itt…), de ez a srác… valahogy érdekesebbnek tűnik, mint a többi.
A pasi énekelni kezdett, és a hangján, ha nem is nagyon, már azért hallani lehetett, hogy valóban van valami a szoknya alatt.
Most már, hogy biztos lehettem benne, a kiszemeltem tényleg hímnemű, egyre inkább kezdett feltüzelni az a helyes kis combocska, amit alig takart a ruha.
- Na mi van? Csak rágerjedtél? – bökött oldalba Lucy, és most már túl kellett üvöltenie a zenét is, hogy meghalljam.
- Finom falat lesz. – nyaltam körbe a szám – Köszi.
- Én mondtam! De várd meg a koncert végét, én végig akarom tombolni! – pattogott, és rázta a fejét ritmusra. Mi élvez ebben?
- Ha muszáj… - sóhajtottam, és újra a kiszemeltem felé tekintettem.
Az biztos, hogy nem lesz nehéz dolgom…
Kár, mert szeretem a kihívásokat.
Na mindegy, minden esetre azt hiszem kellemes estének nézek elébe.
Remélem legalább annyira szívós a „hölgyike”, mint amilyennek kinéz…
De milyen kis pici… Hehh… tuti nem magasabb Lucy-nál.
Az a másik meg milyen magast… Te jó ég, hogy néz már ki! Na, azt még bottal sem piszkálnám meg…
Dug a halál olyan pasival, aki magasabb nálam!
****
- Figyelj, figyelj, ez a legjobb szám!!! – sipítozta Lucy a fülembe izgatottan, és pattogott, mint akit felhúztak.
- Az előzőre is ezt mondtad… - vontam meg a vállam mosolyogva.
- De ez tényleg a legjobb! – kiabálta, miközben a srác nekikezdett a gitározásnak. – Nancy Booooooy!!! – visítozott, én pedig még mindig rezzenéstelen arckifejezéssel „élveztem” a showt.
Nancy Boy… Ez jópofa. Illik a csávókára. Oké, mostantól legyen a neve Nancy. – vigyorodtam el magamban ördögien.
A koncert közben eldöntöttem, hogy most inkább nem a leteperős-megerőszakolós módszert fogom használni, mert ennél a pasinál minden bizonnyal nem is lenne olyan erőszak, hanem inkább játszom egy kicsit vele, mert olyannak tűnik, aki nagyonis vevő a játékra.
Majd meglátjuk.
****
A koncert végeztével érzékeny búcsút vettem Lucy-tól, és azonnal a színfalak mögé teleportáltam, aztán mint valami újságíró, vagy valamilyen befolyásos ember, elindultam megkeresni Nancy-t. Meg akartam kérdezni a nevét Luc-től, de idő közben kiment a fejemből. Na mindegy.
Természetesen akit én keresek, azt meg is találom, úgyhogy egyszer csak az áldozatom háta mögé toppantam, és megkocogtattam a vállát:
- Helló Nancy… – suttogtam a lehető legsármosabban a fülébe.
Az áldozatok megszólítása mindig fontos, hiszen ugyebár ez adja meg a legeslegelső benyomást rólam, én pedig a reakció alapján rögtön tudok mindent.
Azonnal megfordult a tengelye körül, és rám emelte a szikrázó kék tekintetét.
Az első pillanatban mérgesnek tűnt a tolakodásért, de amikor gyorsan végigmér, az arca azonnal megenyhült.
Hümm. Bejövök neki. Szuper.
Imádom, hogy mindössze egyetlen egy pillantás elég hozzá, hogy egy ilyen mitugrász kis emberi lény belém habarodjon.
Persze ez nem nevezhető szerelemnek, de valamilyen oknál fogva, még ha nem is tudja, hogy vámpírral van dolga, az emberi szíveket másod percek alatt rabul tudom ejteni.
Jelen helyzetben meg még az is javítja az eleve is 100%-os esélyeimet, hogy biszex csávóval van dolgom.
- Helló. – köszönt vissza, és teljes testével felém fordult. Igazán édes volt, ahogy felnézett rám. Tényleg finom falat lesz. Olyan kis törékenynek és ártatlannak tűnik ezzel a kislányos mosolyával, de természetesen tudtam, hogy ha még a törékeny úgy ahogy igaz is, az ártatlan jelző már biztos nem a legtalálóbb rá.
- Tetszett a koncert. Meg te is. – mondtam érzékien, és kertelés nélkül.
- Oh, köszönöm. – villantotta rám a mosolyát – És kihez van szerencsém? – érdeklődött.
Nem egy elveszett gyerek… Jó kis játéknak indul.
- Adam vagyok. A vámpír. – mutatkoztam be, szintén a legkevesebb titkolózás nélkül.
Nancy arca felragyogott, de mielőtt még bármit is reagálhatott volna, odaért mellénk a 3 méteres gitáros, és bizalmaskodva az áldozatom vállára tette a kezét:
- Nem jössz? – kérdezte, már csalódottan.
- Bocsi, más programom akadt… - felelte huncutul, és közelebb lépett hozzám.
Ohh! Tehát ezek ketten?
Hát azt megnézném! Bár biztos tökéletesen elfér a lába között… - röhögtem magamban kajánul.
- Tehát vámpír vagy? – érdeklődött Nancy csípőre tett kézzel, miután a létra elballagott.
- Igen. – feleltem hűvösen.
- És honnan szoktál szívni? – rebegette meg a kissé már elkenődött festéktől nehezedő pilláit.
Ohhh! Sok embernek mondtam már, hogy vámpír vagyok, de ezt a kérdést meglehetősen ritkán teszik fel.
Tehát igazán bevállalós a kicsike.
- Nyakból… csuklóból… de belőled szívnék, ahonnan csak szeretnéd… - nyaltam körbe a szám, majd elmosolyodtam, mintha ez csak valami erotikus tréfálkozás lenne.
Erre olyan izgalomba jött, hogy már semmi kétségem sem volt afelől, hogyha itt és most magamévá tenném, akkor sem tiltakozna.
Ez így elég unalmas, mint ne mondjak…
- Esetleg meghívhatlak egy italra? – kérdeztem udvariasan, mintha terelni akarnám a perverz témát. – Hogy megismerhessük egymást… - tettem hozzá.
- Hát… rendben. – ment bele a dologba, némi kis tettetett gondolkodással. Valójában már amikor meglátott, akkor megfordult a fejében, hogy „akar engem” – De ha nem bánod, előtte átöltöznék… - intett a fejével az öltözője felé.
- Csak tessék. – biccentettem mosolyogva, bár közben mérgelődtem, hogy nem csodálhatom tovább ebben a falatnyi kis ruhácskában. Igazán gerjesztő. De ha már egyszer játék, legyen játék. Viszont minél tovább húzzuk az időt, annál jobban meg fogom tömni.
Bár szerintem nem fogja zavarni…
Na, de majd teszek róla, hogy zavarja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése